Időt kérek!
…és kértek is többen tőlünk a 2024. március 7-én megrendezésre kerülő Női Vállalkozók Napján.
Az idei évben meghívást kaptunk VIP kiállítóként részt venni ezen az eseményen és lehetőséget arra is, hogy 12 Vállalkozónő tudjon részt venni nálunk, velünk egy 30 perces személyes konzultáción. A 12 hely 10 perc alatt betelt. A Szervező Hölgy telefonon keresett bennünket, hogy mi a javaslatunk, mert még sokat jönnének…..Csütörtökön a rendezvény reggelén is sorban érkeztek a Vállakozó Hölgyek, hogy Időt kérnek! -szeretnének konzultálni, lemaradtak a helyekről. Természetesen született megoldás a helyzetre, biztosítunk számukra online lehetőséget, a ezen a héten már tudnak időpontot foglalni, akik lemaradtak.
(Ha esetleg Te is így jártál és még nem találkoztál ezzel a lehetőséggel, az alábbi űrlap segítségével jelentkezhetsz: https://forms.gle/QQNEtyuTkjhta7c29 )
Ugyanakkor volt aki nem jött el a lefoglalt konzultációra, a helyét, idejét nem mondta le, mi pedig vártuk. Azt gondoltuk elsőre, hogy „csupán” késik. 5 perc, 15, 25…. végül a 30 perc is eltelt és elvitte a hármunk idejét.
Nem lesz többet 2024.03.07-e délután, odaadtam azt a fél órát, mint ahogyan a Társaim is.
Olyan Hölgy is volt, aki azt mondta, hogy majdnem nem jött el a rendezvényre, de tudta, hogy a konzultációs időpontban várjuk és csak emiatt, mégis a részvétel mellett döntött, aminek később nagyon örült.
És akkor pár gondolatom az IDŐvel való viszonyról, így az esemény után, amit most itt megosztok Veled is:
Amikor NEM jelzed, hogy nem érsz oda az időpontodra- várnak
Amikor NEM válaszolsz a hívásra, üzenetre- várnak
Amikor NEM érsz oda időben, elkésel – várnak
RÁD, a veled töltött IDŐre.
Fenntartja Neked az idejét a másik fél.
Ha barátságot kötsz az IDŐddel, megismered és ekkor már nem beosztani szeretnéd és nem a szorításában vagy, hanem megéled, együttműködsz vele.
Ekkor a másik Idejére, az Ő ‘Barátjára’ is nagyon odafigyelsz. Nem használsz az Időre olyan szavakat, mint például „szánni” , helyette azt mondod: „neki adom az Időm szívesen és megköszönöm, ha ő is nekem adja az idejét.”
Ugyanakkor, ha olyan helyzet, személy érkezik, akinek nem szeretnéd az értékes Életidőd odaadni, akkor azt a másik féltől se várd el, ne várakozzon Rád. Sem személyesen, sem online találkozón vagy akár üzenetváltásban.
Ha az időd a Barátod, akkor tiszteled, értékeled. Elkezdesz másképp gondolkodni a mindennapok anyagi világában is. Például: Már nem csak az ár/érték arányt figyeled, hanem az idő/érték arányt is. Ezért eszedbe jut egy-egy dolog megvásárlása előtt, például egy szép berendezési tárgynál: „Ennek megvásárlása milyen időráfordítást kér tőlem, az életem idejéből mennyit szentelek (ugye mennyire más az energia mintha „szánok” kifejezést használom…) arra a munkára, amiből az a bevétel megérkezik, ami fedezi az árát a kinézett bútornak?” (Itt ugye feltétel, hogy ismerd a munkafolyamataid időigényét a napodban. )
Azt a munkaidőt, amit ezért adok oda, azt mitől és kitől veszem el és áldozom erre? Megéri?
Ezeknél a mindennapokban beköszönő döntéseknél jó, ha ’kéznél van’ az értékrended. Így nem utólag, akár 10-15 év távlatából nézel rá az életedre, hogy mennyit dolgoztál az anyagiakért, közben meg a gyerekek felnőttek, kirepültek és vissza nem jönnek már azok az évek….
Most kalandozzunk egy kicsit a fantázia világába!
Képzeld el azt a Világot, ahol minden ‘várakozóidődben’, amikor valamire vagy valakire vársz, neki tartod fenn a perceid, óráid, egy perselybe pénzt kellene bedobnod. Mennyi legyen az összeg? Mondjuk percenként 1000 Ft? 20 percet késik valaki a találkozóról és amíg vársz rá, Te fizetsz 20.000 Ft-ot. Mit szólsz ehhez? Hogyan fogadod, amikor végre befut és a köszönés után lazán jelzi, hogy Ő ’ilyen késős-beesős típus’ ?
A leírt fantáziavilág, ez a hasonlat, erősen sántít.
Ugyanis pénzed lehet több. Bármikor. Bármennyivel.
Időd nem.
Az Időd, életed ideje, nem megújuló energiaforrás.
Legyél az Időd barátja Nőként, Online Vállalkozóként!
Kapcsolódj, értékesíts, magad és mások idejét is tisztelve, megbecsülve, értékelve!
Ezzel a szemlélettel készítettem el 2021-ben az Időt kérek! videós kurzust, ami a Komplex Vállalkozói Kurzusunk egyik része. A Vállalkozz tudatosan! és a Vállalkozz az Interneten! részek mellett, egy fontos szemléletváltást adó anyag, egy új, stabil alap lerakásához: https://nokaneten.hu/komplex-vallalkozoi-kurzus/
Illetve már megvásárolható és március végén a Nők a Neten online tanteremben elérhetővé válik az Időhatékony online értékesítés című videós és írásos támogatásom is: https://nokaneten.hu/termek/dr-illes-nora-idohatekony-online-ertekesites/
Köszönöm az Időd, melyet ennek az írásnak az elolvasására szenteltél!
Dr. Illés Nóra
Harmónia Mentor, az Idő barátnője