Barion Pixel

Időt kérek! Bevezető, melyben felvesszük a túracipőnket Nórival

Szerző: | febr 7, 2022 | Anna rovata

Anna rovata – 3. rész

Itt és most elárulom, hogy a könyvek bevezetőjét nem mindig olvasom el. Belekezdeni mindenképpen belekezdek, de sajnos nagyon sokszor nem találok mögöttes tartalmat, ezért inkább átugrom. A legtöbb kurzus bevezetője szintén nem szokott elvarázsolni, de tudom, hogy ennek nem is ez a célja.

Gondolatébresztés, értékek

Nóri bevezetőjét viszont semmiképp ne hagyjátok ki! Többször is meghallgattam, mert már ez a rész is olyan értékes információkat, gondolatokat tartalmaz, amivel valóban felvezeti a későbbi videóit. Nóri azt mondja, segít megtalálni az egyensúlyt a család és karrier között, azaz segít elérni a harmóniát. De mi is a harmónia? Számára az alábbi jelentéssel bír:

„Harmónia: nyugodtan, kiegyensúlyozottan, belső békénket megtalálva éljük a mindennapjainkat. Testi, lelki, szellemi egészségben és teljes összhangban.”

Számomra rendkívül szimpatikus, hogy minden mondatának tartalma van. Nem közhelyekkel dobálózik, nem időkitöltésből beszél, hanem céllal, okkal, és már ennél a résznél is átad valami olyat, amire a későbbiekben építkezni lehet. 

Milyen a kapcsolatod az idővel?

Őszintén, először azt gondoltam, a bevezető egy lightos kis videó lesz, egyfajta bemutatkozás, ahol esetleg a további leckék lesznek felsorolva. Kellemes csalódás volt – bár nem szeretem ezt a kifejezést, mert a csalódás egyfajta negativizmust hordoz -, vagy nevezhetném inkább kellemes meglepetésnek. 

Tényleg, neked mennyi időd van? Szoktad úgy érezni, hogy nem elég a nap 24 órája? Ugye, hogy igen? Hogyan gondolsz erre? Pozitív vagy negatív érzéseket ébreszt benned az idő fogalma? Úgy érzed, mindig rohansz? Stresszelsz, ha az órádra kell nézned? Nem is gondolnánk, hány percet és órát lehet nyerni csupán szemléletmódváltással. 

Nóri, az útitárs, a túravezető az idő ösvényén

Nóri szerint a gondolkodásmód változtatása elengedhetetlen magához a változáshoz, illetve nincs mindenkire érvényes megoldás. Azonban mindenki megtalálhatja azt a módszert, amellyel egy olyan útra léphet, ahol megszűnik az időhiány. Saját tapasztalatairól is mesél, hiszen kétgyermekes édesanyaként pontosan tudja, min megyünk keresztül. Így valóban hiteles segítőként fogja meg a kezünket.

Jó érzés, hogy nem fentről néz le és oszt tanácsokat, hanem mint egy barátnő, leül mellénk, és úgy készít fel bennünket a közös utazásra. Külön szimpatikus a beszédtempója, nem siet sehova, egyszerűen van ideje velünk lenni. 

A bevezető meghallgatása megcsiklandozta a kíváncsiságom, s szerettem volna rögtön meghallgatni a következő részt is. A kisebb blokkokra bontott leckék lehetővé teszik, hogy ha valaki nem hanganyagként szeretne végighaladni a kurzuson, hanem nézné és jegyzetelne is közben, kényelmesen megtehesse, ha van egy szabad félórája. Nekem kell a kép a hang mellé, így nagyon boldog voltam, hogy erre lehetőségem adódott. A bevezetőben felvettük tehát a túracipőnket, meghúztuk a cipőfűzőt, és felkészültünk egy izgalmas utazásra, az idő ösvényén át. 

A gondolatvezető füzet pedig a rendszerezésben jelent óriási támogatást, alig vártam, hogy az első leckével elkezdhessem a kitöltését.

ANNA

Nők a Neten komplex vállalkozói online kurzus

KEZDD OTT, AHOL TARTASZ:

  1. szint: Rakd le az alapokat, gondold újra a vállalkozásodat, indítsd el, ha kezdő vagy: a Komplex Vállalkozói Kurzus biztosítja számodra a szintlépéshez szükséges biztos alapokat.
  2. szint: Ha számodra fontosak a jó alapok, amire mindig támaszkodhatsz + kell a RÁD és a vállalkozásodra szabott teljes körű szakértői áttekintés, támogatás, beindítás akkor válaszd a Támogató Programot.

KATTINTS IDE: NŐK A NETEN KOMPLEX VÁLLALKOZÓI KURZUS ÉS TÁMOGATÓ PROGRAM

Közelgő események:

Aktualitások:

Tudásmegosztó weboldal – 1. állomás

Legyen a Nők a Neten Közösségi Weboldal a női vállalkozók Facebook-ja! Viccesen hangzik? Pedig mi komolyan gondoljuk és már 1 éve komolyan dolgozunk ezen. Milyen állomásokon keresztül jutottunk erre az elmúlt években, az üzleti együttműködésünkkel? Miért tudjuk, hogy...

Női szerepeink szikrái

Mi nők sokan, sokszor napról napra éljük az életünket. Telnek-múlnak a napok, robotüzemmódban csináljuk a feladatainkat. Sokszor elveszünk a szerepeink sokaságában.Különböző szerepeinkben, különböző elvárásoknak, külső mércének igyekszünk megfelelni. Nők vagyunk,...

Mikor válsz VALÓDI vállalkozóvá? – Személyes gondolataim a témáról

Mikor válsz VALÓDI vállalkozóvá? Elég egyszerű a válasz szerintem: amikor felelősséget vállalsz! Felelősséget vállalsz a saját sikereidért és kudarcaidért. Ha valami nem sikerül, azért SOHA ne hibáztasd a külvilágot! Ha pedig sikerült valami, akkor köszönd meg...

Vállalkozás: Alkotás szabadsága és a racionalitás

Érezted már azt, hogy az alkotás öröme felszabadító, mámoros érzés, viszont a vállalkozási szabályok, kötöttségek ijesztőek? A vállalkozás lényege pont ebben rejlik: az ALKOTÁS SZABADSÁGA és a RACIONALITÁS  KÖTÖTTSÉGEK kettőssége. A vállalkozás egy keret, amely...

ÁRAZÁS-Ingyen adni valamit

Nagyon felbosszantott, és ami felbosszant, azon el kell gondolkozni, mert azon van munka, hiszen ami számomra természetes, az más számára nem biztos, hogy az. Már többször jött velünk szembe az a kérdés, vélemény, javaslat: miért nem adjuk ingyen a központ tagságot?...

Szemléletváltással a halogatás ellen 

Voltál már úgy, hogy nehezedre esett nekiállni az előtted tornyosuló feladatoknak és csak tologattad magad előtt, közben nyugtatgattad magad, hogy majd holnap megcsinálod? És holnap mit mondtál magadnak? Ha érezted már ezt, akkor nálad is felütötte a fejét a...

2 év, ami összesen 57 év

Kedves Vállalkozónő társunk! A Nők a Neten 2023. április 2-án 2 éves lett! Ezen csodás alkalom kapcsán szeretnénk megmutatni, hogy milyen fejlődésen mentünk át azért, hogy a szolgálatodban legyünk NEKED és sok másik vállalkozónő társadnak azzal, amit alkottunk. Az...

Nincs kőbe vésve!

Nincsen kőbe vésve! Többször kaptuk már meg kérdésként, hogy a Központhoz való csatlakozás után, a tagoknak van-e lehetőségük a miniweboldalaikon változtatni? Természetesen van lehetőség, hiszen nincsen kőbe vésve. A mai napját is azzal töltötte Ági, hogy több tagunk...

Jó lappal a kézben

„Jó lappal a kézbenbárki tud nyerni,de rosszal csaka legjobb játékosok„ Axel Rode Az ÉLET persze nem szerencsejáték, mégis üzen ez a gondolat Jó lappal a kézben az ember arcát süti a nap, boldognak, elfogadottnak, szerencsésnek érzi magát. A tudatosságra igenis, ekkor...

A bátorság ahhoz kell

„A bátorság ahhoz kell,hogy a félelemne játsszon szerepetaz elhatározásokban.„Feldmár András Az elhatározás változással jár. A változással pedig felvállalom, hogy a jelen komfortzónámon kívül kerülhetek. Amikor a komfortzónán kívülre kerülés lehetősége megjelenik,...
.

Kövesd és lájkold a közösségi média oldalainkat a friss információkért!

Csatlakozz a több száz fős inspiráló vállalkozónői Facebook csoportunkhoz:

Önindító a vállalkozásodhoz:

7 napos 7 lépéses ingyenes program a vállalkozásod újraindításához, beindításához.

MI A KÜLÖNBSÉG A VÁLLALKOZÁSODON ÉS A VÁLLALKOZÁSODBAN DOLGOZNI?

Tudd meg az ingyenes Önindító programból!

Clicked

Nagyon örülünk, hogy jelentkeztél az Önindító Programunkra! Kérjük, hogy keresd az e-mailünket az elektronikus postafiókodban. Ha nem találnád, nézd meg a SPAM és PROMÓCIÓK mappákat is, mert fontos információkat küldtünk Neked! Írj nekünk, ha nem találnád: hello@nokaneten.hu