Barion Pixel

Vállalkozz tudatosan! Avagy tervezz, számolj, kalkulálj

Szerző: | febr 23, 2022 | Anna rovata, Nők a Neten Business

Anna rovata: 5. rész

Köszöntelek! 

Nórival, az Időt kérek!, a Nők a Neten komplex vállalkozói online kurzus első részében elindultunk, felvettük a túracipőnket, és kitűztük a célt. Az időmenedzsment segítségével már nem volt kérdés a haladás iránya, előre, mindig szem előtt tartva, hova tartunk.

Úgy indítottam, köszöntelek!

Ez nem csupán egy általános üdvözlés, hanem utalás a Kurzus – Vállalkozz tudatosan! részére. Melindával ugyanis megérkezel a vállalkozásodba. Tudatosan leszel jelen benne. Másképpen fogsz tekinteni rá, mint azelőtt. Felismered a saját, a vállalkozásod értékét. 

Mikor eldöntöttem, hogy vállalkozni szeretnék, igyekeztem gondosan utánajárni a teendőknek. Túl azon, mit kell tennem ahhoz, hogy bejegyzett vállalkozásom legyen, hogyan jutok el oda, hogy én magam vállalkozóvá válok. Ugyanis kevés, hogy hoztam egy döntést. 

A Kurzus megkezdése előtt arra számítottam,

hogy tudatosan leszek jelen a vállalkozásomban. Megtanulom a gyakorlati részét. Arra volt egy tervem, hogyan fogok megbízókat szerezni, mit fogok dolgozni, hogyan egyeztetem össze a családot a munkámmal. Mindenhol puffogtatták az „üzleti terv, tervezz előre” gondolatokat, de mélyremenően nem igazán tudtam ezeket elsajátítani. Szégyen vagy sem, azt sem tudtam, hogyan kezdjek bele. Így nagy reménnyel vágtam bele Melinda Vállalkozz tudatosan! részébe. Örültem, hogy csupa olyan téma merül fel, ami számomra túl száraz (hiszen itt muszáj meghallgatni), és nem is foglalkoztam velük túl sokat korábban.

Melinda olyan szépen, érthetően vezetett végig az egyes leckéken, hogy végre értettem, miről van szó. Az árazás nagy mumusom, de ő ebben is olyan érvekkel ismertetett meg, amelyek tudatában teljesen más szemmel néztem erre, amit korábban szükséges rosszként éltem meg a vállalkozásom életben maradásához.

Nem életben maradni szeretnék, hanem stabil lábakon állni és fejlődni. Nem szeretnék fuldokolni a vállalkozásomban, és mindig a következő levegőért küzdeni. Azt szeretném, hogy mindig tudjam a következő lépést.

Mennyi időt vett igénybe a Kurzus meghallgatása?

Melinda videói is 20-25 percesek, így ezt is hihetetlenül kényelmesen tudtam beiktatni a napjaimba. Szintén délutáni kezdés miatt 2 nap alatt értem a Kurzus végére, azonban vissza-visszatértem egyes leckékhez, amiket szívesen hallgattam meg többször is. 

A gondolatrendezőkhöz több időre volt szükségem. Itt már megjelent a tudatosság, ráadásul számomra nehéz témákat boncolgattam, így szerettem volna jobban odakoncentrálni. A leckéktől függően 1-1,5 órát vett igénybe a gondolatrendezőkkel való foglalkozás. Itt szeretném megjegyezni, hogy bár a Kurzus maga végtelenül kényelmesen végighallgatható, kell, hogy munkát tegyünk bele. Anélkül nem megy. Anélkül is elérek a végére, de mivel szerettem volna elsajátítani a leckék anyagát, szükség volt erre a pár órára. 

A jó az, hogy te választod meg, mikor foglalkozol ezzel, és ha meghallgattad Nóri Időt kérek! részét, könnyedén be tudod illeszteni akár a napodba, akár a hetedbe. Ne ijedj meg attól, hogy feladatot jelent. Amit ezáltal kapsz, sokkal több annál, mint „amennyibe került” idődben.

Mit kaptam a tudásanyaggal?

Már meglévő vállalkozásom szempontjából is végtelenül hasznos, a mindennapokba könnyedén beépíthető tudásanyagot kaptam a Kurzus Vállalkozz tudatosan! részével. Végig azon járt az agyam, mennyire sokat segített volna, ha mindezt még a tervezés fázisban csinálom végig! A kezdő vállalkozók számára rendkívül fontos információkat tartalmaz, amikkel az indulás gördülékenyebb, és természetesen tudatosabb is. 

Sosincs késő változtatni, így én máris elkezdtem az üzleti tervem megírását. Fejben létezett, de annyira más, ha le van írva, rendszerezve, pontról pontra, egyszerűen utat mutat. Másképpen tekintek saját magamra és a vállalkozásomra is Melinda videói után. 

Nem mondom, hogy innentől kezdve csettintésre tudok árazni, azonban már tisztában vagyok a munkám értékével. Felírtam magamnak, és jól látható helyre tettem: 

A munkámnak értéke van!

Nem azért kérem el érte a megfelelő összeget, hogy életben tartsam a vállalkozásomat, hanem mert azért a pénzért megdolgoztam. Felkelek érte, dolgozom, vannak kiadásaim, költségeim és bevételeim is. Minderről bővebben a videókban hallhattok, és bátorítalak is benneteket, hogy ha eddig ti is küzdöttetek azzal, hogy meghatározzátok munkátok értékét, hallgassátok végig, akár kétszer vagy háromszor is. Mosogatás közben, ruhapakolás közben, utazás közben, mikor vásároltok… 

Az üzleti terv videóját vártam a legjobban, de ugye a részek egymásra épülnek, így nem ugorhattam rögtön oda. Ez volt számomra a legnagyobb kihívás, ezzel töltöttem a legtöbb időt is, de megérte. És biztonságot ad, hogy visszahallgathatom, hiszen az üzleti terv írása nem egy egyszeri „feladat”. Vállalkozásunk folyamatosan változik, jó esetben ugye fejlődik, ezért az üzleti tervet is mindig ehhez kell igazítani. Érdemes időnként felülvizsgálni, átolvasni és aktualizálni.

Te sem szereted a száraz tudásanyagot?

Míg a száraz kiflit egy kis langyos tejjel szívesen fogyasztom, a száraz tudásanyag a torkomon akad. Ha te sem szereted, jó helyen jársz. Éppen az a jó ezekben a videós leckékben, hogy nézheted és/vagy hallgathatod is. 

Melinda teljesen érthetően vezeti végig a hallgatóját az üzleti részeken. Felismered, hogy ezekre a dolgokra szükség van, ha sikeres vállalkozást szeretnél működtetni. Továbbra is szimpatikus, ahogyan nőként a nőknek adják át tudásukat. Érezhető az a mély tapasztalat, ami alapján ez a Kurzus készült. Nem vagyok már teljesen kezdő, mégis rengeteg olyan információ hangzott el, amit le kellett jegyzetelnem mert szerettem volna, ha írásban is megvan, vissza tudom olvasni.

Amivel mindenképpen számolj, az az idő. Ahhoz, hogy a leckéket elsajátítsd, ki kell töltened a gondolatvezetőket. De erre saját magadnak is igénye lesz, ahogy haladsz a videókkal. S nem csak gondolatvezetőt kapsz, de erről nem is írok többet, legyen meglepetés. Számomra óriási segítséget jelentett.

Melindával megérkezik az érzés, ha eddig nem volt még meg, hogy te vagy felelős a saját vállalkozásodért. Lehetnek partnereid, de te vagy, aki életre hívta, aki működteti, aki meghozza a szükséges döntéseket.

Légy jelen tudatosan a saját vállalkozásodban, érkezz meg a Vállalkozz tudatosan! rész segítségével, Melinda vezetésével.

Anna

Ismerd meg és vedd meg Te is a Nők a Neten kurzust, kerülj szoros kapcsolatba ezáltal a vállalkozásoddal, hogy pénzügyileg is sikeres legyél:

Nők a Neten komplex vállalkozói online kurzus

KEZDD OTT, AHOL TARTASZ:

  1. szint: Rakd le az alapokat, gondold újra a vállalkozásodat, indítsd el, ha kezdő vagy: a Komplex Vállalkozói Kurzus biztosítja számodra a szintlépéshez szükséges biztos alapokat.
  2. szint: Ha számodra fontosak a jó alapok, amire mindig támaszkodhatsz + kell a RÁD és a vállalkozásodra szabott teljes körű szakértői áttekintés, támogatás, beindítás akkor válaszd a Támogató Programot.

KATTINTS IDE: NŐK A NETEN KOMPLEX VÁLLALKOZÓI KURZUS ÉS TÁMOGATÓ PROGRAM

Kiemelt kép: Photo by Jeremy Bishop from Pexels

Közelgő események:

Aktualitások:

December 1. „Légy a pillanat varázsában!”

Az Adventi Naptárad első zsebében megbújó papírlapon a következő állSzámodra: A Jelen Pillanat Ő adja az ÉLETÖRÖMET. Ahhoz, hogy ezt a valódi életörömet megérezzük, megnyugvás állapotát kellelérni. Varázslatos pillanat, amikor nem csak nézzük, hanem LÁTJUK is...

Tudásmegosztó weboldal – 1. állomás

Legyen a Nők a Neten Közösségi Weboldal a női vállalkozók Facebook-ja! Viccesen hangzik? Pedig mi komolyan gondoljuk és már 1 éve komolyan dolgozunk ezen. Milyen állomásokon keresztül jutottunk erre az elmúlt években, az üzleti együttműködésünkkel? Miért tudjuk, hogy...

Női szerepeink szikrái

Mi nők sokan, sokszor napról napra éljük az életünket. Telnek-múlnak a napok, robotüzemmódban csináljuk a feladatainkat. Sokszor elveszünk a szerepeink sokaságában.Különböző szerepeinkben, különböző elvárásoknak, külső mércének igyekszünk megfelelni. Nők vagyunk,...

Mikor válsz VALÓDI vállalkozóvá? – Személyes gondolataim a témáról

Mikor válsz VALÓDI vállalkozóvá? Elég egyszerű a válasz szerintem: amikor felelősséget vállalsz! Felelősséget vállalsz a saját sikereidért és kudarcaidért. Ha valami nem sikerül, azért SOHA ne hibáztasd a külvilágot! Ha pedig sikerült valami, akkor köszönd meg...

Vállalkozás: Alkotás szabadsága és a racionalitás

Érezted már azt, hogy az alkotás öröme felszabadító, mámoros érzés, viszont a vállalkozási szabályok, kötöttségek ijesztőek? A vállalkozás lényege pont ebben rejlik: az ALKOTÁS SZABADSÁGA és a RACIONALITÁS  KÖTÖTTSÉGEK kettőssége. A vállalkozás egy keret, amely...

ÁRAZÁS-Ingyen adni valamit

Nagyon felbosszantott, és ami felbosszant, azon el kell gondolkozni, mert azon van munka, hiszen ami számomra természetes, az más számára nem biztos, hogy az. Már többször jött velünk szembe az a kérdés, vélemény, javaslat: miért nem adjuk ingyen a központ tagságot?...

Szemléletváltással a halogatás ellen 

Voltál már úgy, hogy nehezedre esett nekiállni az előtted tornyosuló feladatoknak és csak tologattad magad előtt, közben nyugtatgattad magad, hogy majd holnap megcsinálod? És holnap mit mondtál magadnak? Ha érezted már ezt, akkor nálad is felütötte a fejét a...

2 év, ami összesen 57 év

Kedves Vállalkozónő társunk! A Nők a Neten 2023. április 2-án 2 éves lett! Ezen csodás alkalom kapcsán szeretnénk megmutatni, hogy milyen fejlődésen mentünk át azért, hogy a szolgálatodban legyünk NEKED és sok másik vállalkozónő társadnak azzal, amit alkottunk. Az...

Nincs kőbe vésve!

Nincsen kőbe vésve! Többször kaptuk már meg kérdésként, hogy a Központhoz való csatlakozás után, a tagoknak van-e lehetőségük a miniweboldalaikon változtatni? Természetesen van lehetőség, hiszen nincsen kőbe vésve. A mai napját is azzal töltötte Ági, hogy több tagunk...

Jó lappal a kézben

„Jó lappal a kézbenbárki tud nyerni,de rosszal csaka legjobb játékosok„ Axel Rode Az ÉLET persze nem szerencsejáték, mégis üzen ez a gondolat Jó lappal a kézben az ember arcát süti a nap, boldognak, elfogadottnak, szerencsésnek érzi magát. A tudatosságra igenis, ekkor...
.

Kövesd és lájkold a közösségi média oldalainkat a friss információkért!

Csatlakozz a több száz fős inspiráló vállalkozónői Facebook csoportunkhoz:

Önindító a vállalkozásodhoz:

7 napos 7 lépéses ingyenes program a vállalkozásod újraindításához, beindításához.

MI A KÜLÖNBSÉG A VÁLLALKOZÁSODON ÉS A VÁLLALKOZÁSODBAN DOLGOZNI?

Tudd meg az ingyenes Önindító programból!

Clicked

Nagyon örülünk, hogy jelentkeztél az Önindító Programunkra! Kérjük, hogy keresd az e-mailünket az elektronikus postafiókodban. Ha nem találnád, nézd meg a SPAM és PROMÓCIÓK mappákat is, mert fontos információkat küldtünk Neked! Írj nekünk, ha nem találnád: hello@nokaneten.hu