Barion Pixel

Dr. Illés Nóra, a Nők a Neten Harmónia Mentora

Szerző: | dec 29, 2021 | Dr. Illés Nóra, Nők a Neten küldetése

Az én küldetésem

egy olyan Világot létrehozni közösen, másokkal együtt, ahol a Nők figyelnek saját magukra, a belső hangukra.
Réábrednek arra az értékre, ami csak az övék és abból kiindulva egyéni útjukon haladnak, teremtenek, kiteljesednek.
A mindennapjaikon tisztán tükröződik értékrendjük, hiszen az időbeosztásukat is ennek fényében tudják kialakítani. Ezzel harmóniát, egyensúlyt teremtve maguk és családjuk életében egyaránt.


SZÍVÜGYEM, HOGY A NŐKET EBBEN A FOLYAMATBAN TÁMOGASSAM, SZÁMUKRA SAJÁT PÉLDÁMMAL IS UTAT MUTASSAK.


Számomra az alkalmazotti munkaviszonyból, a vállalkozói létbe való teljes átállás (nálam ez többlépcsős folyamat volt, fokozatosan tértem át a vállalkozók világába) adta meg azt a lehetőséget, hogy a napom “tortáját”-24 óráját- olyan módon tudom felszeletelni, ahogyan az, MOST, jelen élethelyzetemben a legideálisabb számomra.
Most már:

  • van idő önmagamra, töltődésemre- ezáltal van miből adni a családomnak és a vállalkozásomnak egyaránt. Tudjuk, üres kancsóból nem lehet vizet önteni….. Tisztán látom és érzem önmagam értékét mint vállalkozónő. Amennyiben ez neked is megvan, akkor van egy jó, biztos alapod ahhoz, hogy be tudd árazni a munkád és magabiztosan kommunikálj a leendő ügyfeleidnek.
  • van idő a családomra. Sok idő. Minőségi idő. Meleg otthon várja őket, mikor hazaérnek, rendezett otthon és egy türelmes, nyugodt anyu, akinek már jó ideje nincs lelkiismeretfurdalása, hogy megint nem töltött elég időt a gyerekeivel, vagy párjával vagy épp a munkájával. Ott vagyok ahol lenni szeretnék, annyit, amennyit jónak érzek, akkor amikor ideje van. Hiszen az időm Én irányítom és nem az idő engem.
  • van idő a vállalkozásomra. Abban az idősávban dolgozom, ami számomra a legideálisabb. Olyan módon szándékozom egyre több értéket átadni vállalkozásommal, hogy a munkám hatákonyságát és belevitt értékét növelem és nem a munkaórák számát!

Lehet anyagilag jövedelmező vállalkozásunk családanyaként, feleségként napi 4 óra munkával. Lehet életcélt, küldetést megvalósítani gyerekek mellől, otthonról.

Lehet Anyaként, Nőként, Vállalkozónőként Világot jobbá tenni.

Lehet, Nekünk, Neked.

Ezt azért írom most le, ha olykor kétséged támadna, akkor tudd: Ez nekünk megy. Van, hogy az út nem zökkenőmentes, de tudunk rajta menni.

Mi hárman, a Nők a Netenben is ezen az úton sétálunk egymás kezét fogva. Neked sem kell egyedül menni.

Arra vágyom, hogy minél több Nőnek tudjam ezeket az értékeket átadni, minél több család tudjon harmóniában, érzelmi és anyagi biztonságban élni.

Pár mondat mire számíthatsz tőlem Harmónia Mentorként a Nők a Neten Mentor Programjában:

  1. megtanítalak befelé figyelni, jelen lenni
  2. támogatlak abban, hogy merd a hívást meghallani, ami ott motoszkál benned. Különlegességed, egyediséged meglátni, értékelni.
  3. segítem módszereimmel az egyéni küldetésed, életcélod pontosabban látni, számodra azt közelebb hozni.
  4. ösztönözlek értékrended átgondolására, felállítására, mely harmóniád megteremtésének egyik alappillére
  5. ezután segítek kialakítani az ennek megfelelő napi időbeosztásod, melyben jól és harmonikusan érzed magad
  6. támogatlak a célodhoz vezető tervezési folyamat során, hogy az Univerzális energiákat figyelembe véve, a legjobb időzítéssel lépd meg a következő lépésed
  7. megtanítalak, hogyan alakítsd át a már jól működő rendszered, találd meg az egyensúlyt napjaidban, amikor egy-egy új élethelyzet beköszönt és változni, változtatni kell.
  8. az utad során szembejövő kihívások alatt bíztatlak, nézőpontváltásra ösztönözlek, hogy mind a testi, mind lelki és szellemi egészséged megtartva, tovább tudj lépni.
  9. Végezetül, nagyon fontos: észrevenni a sikereidet, a csodákat az életedben! Hálát adni.

Harmóniád szolgálatában:
Dr. Illés Nóra

Közelgő események:

Aktualitások:

Női szerepeink szikrái

Mi nők sokan, sokszor napról napra éljük az életünket. Telnek-múlnak a napok, robotüzemmódban csináljuk a feladatainkat. Sokszor elveszünk a szerepeink sokaságában.Különböző szerepeinkben, különböző elvárásoknak, külső mércének igyekszünk megfelelni. Nők vagyunk,...

KÖNYVELŐKNEK! Mit adott és ad nekem folyamatosan a Nők a Neten? Légy te is a NaN hatás részese!

Utasi Melinda vagyok a Nők a Neten, vállalkozásfejlesztési és pénzügyi mentora, és ez a kedvenc helyem. Erre szoktam sétálni, megmutatom nektek. Akkor, amikor már elegem van sok mindenből, akkor egyszerűen csak felveszem a cipőt és eljövök ide sétálni, szerencsére...

Vállalkozóknak! Mit adott és ad nekem folyamatosan a Nők a Neten? Légy te is a NaN hatás részese!

Utasi Melinda vagyok a Nők a Neten, vállalkozásfejlesztési és pénzügyi mentora, és ez a kedvenc helyem. Erre szoktam sétálni, megmutatom nektek. Akkor, amikor már elegem van sok mindenből, akkor egyszerűen csak felveszem a cipőt és eljövök ide sétálni, szerencsére...

Mikor válsz VALÓDI vállalkozóvá? – Személyes gondolataim a témáról

Mikor válsz VALÓDI vállalkozóvá? Elég egyszerű a válasz szerintem: amikor felelősséget vállalsz! Felelősséget vállalsz a saját sikereidért és kudarcaidért. Ha valami nem sikerül, azért SOHA ne hibáztasd a külvilágot! Ha pedig sikerült valami, akkor köszönd meg...

Vállalkozás: Alkotás szabadsága és a racionalitás

Érezted már azt, hogy az alkotás öröme felszabadító, mámoros érzés, viszont a vállalkozási szabályok, kötöttségek ijesztőek? A vállalkozás lényege pont ebben rejlik: az ALKOTÁS SZABADSÁGA és a RACIONALITÁS  KÖTÖTTSÉGEK kettőssége. A vállalkozás egy keret, amely...

ÁRAZÁS-Ingyen adni valamit

Nagyon felbosszantott, és ami felbosszant, azon el kell gondolkozni, mert azon van munka, hiszen ami számomra természetes, az más számára nem biztos, hogy az. Már többször jött velünk szembe az a kérdés, vélemény, javaslat: miért nem adjuk ingyen a központ tagságot?...

Szemléletváltással a halogatás ellen 

Voltál már úgy, hogy nehezedre esett nekiállni az előtted tornyosuló feladatoknak és csak tologattad magad előtt, közben nyugtatgattad magad, hogy majd holnap megcsinálod? És holnap mit mondtál magadnak? Ha érezted már ezt, akkor nálad is felütötte a fejét a...

2 év, ami összesen 57 év

Kedves Vállalkozónő társunk! A Nők a Neten 2023. április 2-án 2 éves lett! Ezen csodás alkalom kapcsán szeretnénk megmutatni, hogy milyen fejlődésen mentünk át azért, hogy a szolgálatodban legyünk NEKED és sok másik vállalkozónő társadnak azzal, amit alkottunk. Az...

Nincs kőbe vésve!

Nincsen kőbe vésve! Többször kaptuk már meg kérdésként, hogy a Központhoz való csatlakozás után, a tagoknak van-e lehetőségük a miniweboldalaikon változtatni? Természetesen van lehetőség, hiszen nincsen kőbe vésve. A mai napját is azzal töltötte Ági, hogy több tagunk...

Jó lappal a kézben

„Jó lappal a kézbenbárki tud nyerni,de rosszal csaka legjobb játékosok„ Axel Rode Az ÉLET persze nem szerencsejáték, mégis üzen ez a gondolat Jó lappal a kézben az ember arcát süti a nap, boldognak, elfogadottnak, szerencsésnek érzi magát. A tudatosságra igenis, ekkor...
.

Kövesd és lájkold a közösségi média oldalainkat a friss információkért!

Csatlakozz a több száz fős inspiráló vállalkozónői Facebook csoportunkhoz:

Önindító a vállalkozásodhoz:

7 napos 7 lépéses ingyenes program a vállalkozásod újraindításához, beindításához.

MI A KÜLÖNBSÉG A VÁLLALKOZÁSODON ÉS A VÁLLALKOZÁSODBAN DOLGOZNI?

Tudd meg az ingyenes Önindító programból!

Clicked

Nagyon örülünk, hogy jelentkeztél az Önindító Programunkra! Kérjük, hogy keresd az e-mailünket az elektronikus postafiókodban. Ha nem találnád, nézd meg a SPAM és PROMÓCIÓK mappákat is, mert fontos információkat küldtünk Neked! Írj nekünk, ha nem találnád: hello@nokaneten.hu